Feltámadás

Feltámadás

Készleten: darab
Ebből a termékből maximum darabot vásárolhatsz!

Valami megváltozott. A papnők kihallják a szél zúgásából, érzik zsigereikben, és néhány kiválasztott még látja is. A Démonhálót kiragadták Abyssból, és áthelyezték az alsóbb síkokra. Quenthal folytatja a küldetését megmaradt csapatával. Átvág a kietlen pokolbéli tájon, hogy feleljen újjászületett úrnője hívásának. De vajon felkészült-e a szerepre, amit neki szántak?

A Feltámadás a befejező kötete annak a hatrészes sorozatnak, amelyet R. A. Salvatore álmodott meg, és amelynek minden részét más és más fiatal, tehetséges író öntötte formába. Legyetek részesei a kalandnak, mely során a pusztító háború véget ér.


Danifae Yauntyrr, a Melarn-ház hadifoglya túl messzire jutott, hogy most feladja. A hosszú rabság után végre visszakapta a szabadságát, de nem elégedhet meg ennyivel. Bosszút kell állnia. Időközben megnőtt a hatalma, és elég nagyravágyó lett ahhoz, hogy végezzen Halisstra Melarnnal. De hogy fogjon hozzá, hisz követte Quenthelt és Paharaunt Lolth új birodalmába, a pokol földjére, ahol a démoni pókok mindent felzabálnak: egymást és az összes bolondot, aki közéjük merészkedik - még Lolth választottjait is.

Hallistra eljutott a démonhálóba de ő egy teljesen más célt tűzött ki maga elé. Nála van a Félholdpenge. Azt reméli, hogy a kard elég hatalmat kölcsönöz neki ahhoz, hogy megölje a Pókkirálynőt. De erre csak akkor van esélye, ha Lolth rejtélyes újjászületése beteljesedik. A Pókkirálynő háborúja véget ér.

Kiadta: Delta Vision
Státusz: Kapható
A megjelenés dátuma:
A pakliban lévő lapok száma: {HKKLapDarab} lap
Webbolt ár: Ft | Akciós ár: FtKedvezményes ár: Ft
Pontból megvásárolva: pont
Megvásárlásáért jutalompont jár!
-
+
Kosárba
Ebből a termékből még darabot vehetsz! (eddig darabot vettél)
E termék vásárlói leggyakrabban ezeket a termékeket vásárolták még (a százalékos érték a vásárlók X százalékát jelenti):
Cookie/süti kezelés
Weboldalainkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk látogatóink részére. Tudjon meg többet...
OK