Hatalom Szövetsége

A Hatalom Szövetsége a Hatalom Kártyái Kártyajáték versenyjátékosai számára jött létre. A szövetség számos előnyt kínál azon játékosok számára, akik félévente legalább egy-két HKK versenyen elindulnak.

Először is minden olyan HKK verseny nevezési díjából, amelyet Beholder Kft. szponzorál (meg van hirdetve honlapunkon), min. 100 Ft kedvezményt kap minden szövetségi tag (gyakorlatilag szinte az összes verseny ilyen). A Beholder saját versenyein ez a kedvezmény 200 Ft. Ezenkívül minden pontszerző versenyen (olyan egyéni, a Beholder Kft. által szponzorált verseny, ahol legalább 8 induló volt) úgynevezett hatalompontokat szerezhetsz. Egy versenyen kapott hatalompontjaid azt mutatják meg, hogy hány százalékos teljesítmény értél el.

Az így szerezett pontjaidat nyilvántartjuk, és a félév végén ezek alapján szövetségi rangsort hirdetünk. Ebben a rangsorban mindenkinek a legjobb 5 versenyét vesszük figyelembe. Mindenkinek legalább két, a Beholder Kft. által rendezett verseny profi kategóriás pontját is beleszámoljuk a legjobb ötbe, akkor is, ha vannak jobb eredményei. Valamint beleszámoljuk még egy nagy verseny (beholderes profi, kiemelt, vagy olyan Dungeon, Phantom Games vagy Váci profi/vegyes verseny, amin legalább 20 induló volt). A retró, középkor (nem új nemzedék) egyedi formátumú versenyek közül legfeljebb 1 számít be. Ha valakinek nincs öt versenye, vagy nincs három profi eredménye, akkor a hiányzókat 0 ponttal számoljuk. Azok a beholderes versenyek, ahol a profik és az amatőrök együtt indulnak, természetesen profinak számítjuk.

A félév végi rangsor első három helyezettje értékes díjakat, elsősorban rengeteg kártyát nyer. Emellett minden félév végén díjazzuk a legtöbb versenyen indult játékost. Ezenkívül HKK paklikat sorsolunk ki a tagok között, van vigaszdíj, szóval sok mindenki nyerhet legalább egy csomag kártyát, amivel már megtérül a tagsági díja. A szövetségi tagoknak ezenkívül nagyobb esélye van arra, hogy bekerüljenek a minden nyáron megrendezendő HKK Nemzeti Bajnokságra.

Hogyan lehet belépni a szövetségbe? Legegyszerűbben személyesen, az általunk rendezett HKK versenyeken. A féléves tagsági díj a helyszínen fizetve 1300 Ft, utalás esetén 1500 Ft.
Jelentkezhetsz ezenkívül e-mailben, a hkk{kukk}beholder{ponty}hu címen is. A díjat belföldi postautalványon adhatod fel a postacímünkre vagy utalhatod a bankszámla számunkra is: Beholder Kft. OTP: 11707024-20397441-00000000. A Közlemény rovatba írd bele, hogy HSZ tagsági díj.
A tagsági igazolvány kiállításához a következő adatokra van szükségünk: neved, lakcímed és a születési dátumod, amiket a jelentkezésnél megadhatsz.
A tagsági kártyát és ajándék lapot a Beholder webboltos rendesléseddel küldjük el. Ha nincs rendelésed akkor 1000 Ft plusz szállítási költség fejében küldjük ki. Ezt is a tagsági díjjal együtt kell előre utalnod.

A tagság hosszabbítása: Régi tagok az új félévekben május ill. november végéig hosszabbíthatnak. Amennyiben később hosszabbítják meg tagságukat, a köztes időszakban szerzett pontjaik nem kerülnek feljegyzésre.

Hogyan igazolhatod, hogy szövetségi tag vagy? Minden tagunk minden félévben kap egy igazolványt érvényességi dátummal. Ezzel egyrészt igazolhatod, hogy szövetségi tag vagy, másrészt a versenyeken beírathatod a szervezőkkel a megszerzett hatalompontjaidat. A pontok beíratása nem kötelező, mi mindenkinek minden versenyét számítógépen nyilvántartjuk, és ez alapján alakul ki a félév végi sorrend.

Egyebek:

(Eddig 114955x nézték meg.)
Cookie/süti kezelés
Weboldalainkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk látogatóink részére. Tudjon meg többet...
OK