Császárváros lapbemutató 3. hét

Teissak, a káoszkígyó
Az már a beharangozóban (vagy valahol) elhangzott, hogy az a terv, hogy a kétszínű lapok minden évben a második kiegészítőbe kerülnek, ahogy a Roxat céhei - Résföld duónál is volt. Szóval ezen a héten foglalkozzunk néhány erősebb és/vagy érdekesebb kétszínű lappal. Rögtön az első egy zöld-lila szörnyeteg, Teissak, a káoszkígyó, a kígyók legkígyóbbika. Egyszerű lapsemlegesítés, mindenki tudja, ezek a lapok miért jók és mire jók. Persze itt már picit látszik a rotáció, hiszen tisztán 2 manáért tud jönni, ami ugyan alapvetően nem annyira jó, viszont visz még egy kis aprócska csavart a történetbe ez a nem annyira aprócska hüllő. Költségét nem lehet módosítani. És ez a négy szó egészen új dimenziókat nyit meg a lapnak, hiszen erdő mellett, járj mellett is viszonylag olcsón fog tudni belepiszkálni az ellenfél játékába, de az egyre szaporodó reakciódrágítások ellen is prémium papíros lehet.
Burgling
Tovább haladva a kétszínű vonalon el is érkezünk egy kissé szagosabb környékre, ahol burástyák és orglingok élik vidám életüket, néha némi faji keresztezéssel fűszerezve. És hoppá, épp egy fiatal Burglingot láthatunk, aki kiszemeltjéhez készül egy gyönyörűséges gombával a kezében. Ez a lap mindenképpen a drágábbak közé tartozik a kiegészítőből, hiszen 2 varázspont és 1 zanszilánk nem számít túl olcsónak. Persze az hozzátartozik, hogy van olcsóbító követője, illetve a paklikban, ahova beférhet, bőven lesznek kósza tóken lapok, amiket be lehet dobni a költségének. És mit is tud ezért az árért? Hát igen könnyen megnyerheti a játékot. A legegyszerűbb példa a burástya követő, ahol jó eséllyel lesz némi kölyök a buri bölcsiben, és egy jó duplázás után már nyert is a követő. De akár Dobótőröket, Orgling kölyököket, Animált csontvázakat, Főnix fiókákat vagy igazából szinte bármilyen tókent nagyon jó megkétszerezni. Igen nyilván ez inkább a mókásabb szekciót erősíti, mintsem a gigaspoilert, de szükség van ezekre is, és azért el tudott sülni ez a kártya is rendesen.
Őrült Enkala, az animátor + Gyémántgólem

Igen, hazudtam, nem csak kétszínű lapok lesznek a héten. Kövezzetek meg! És ha már kövek, akkor építsünk gólemeket a mester, Enkala, segítségével. Az epikus láz elérte a kőből, sárból, agyagból, bármiből készült gólemek háza táját is. Habár keresni nem tud, mint a régi változat (igencsak beteg lenne azért egy epikustól) és a drágítást is konszolidáltabb formában csinálja, kapott egy érdekesebb képességet is. Ugyan azt, hogy ez a 3 “tóken” mit is csinál, most nem tudjátok meg, de már nem kell sokat várni rájuk sem. Annyit azért elárulok, hogy egész szépen lefednek pár fontosabb funkciót, mint például a leszedés, de az egyikkel elég jól lehet hentelni is majd.
Azért, hogy ne maradjatok se gólem, se ritka nélkül, itt van a legkeményebb és legritkább gólem a kiegészítőből, a Gyémántgólem. Egyszerű semlegesítés is lehetne, de ő inkább a reagálás mellé leszed is, meg picit nehezebb is megfogni, meg amúgy elég nagy segge is van. Persze a költsége picit borsosabb (habár a zanszilánk nem mindig vészes) és a Kragoru is szépen ki van véve alóla, a színtelensége szépen kompenzálja cserébe. Korlátozó szabálylapok ellen nagyjából kötelező side lap lesz majd.
Lucifer
A tegnapi kis kitérő után kanyarodjunk vissza a kétszínű lapokhoz, a mai csoda fehér is meg fekete is, vámpír is meg angyal is, és habár nem Gábriel, cserébe Lucifer. Újabb ismertebb angyal alak jelenik meg a Túlélők Földje világában, és ha megnézzük a képességeit, akkor látjuk, hogy egészen jól illeszkedik mind a fehér, mind a fekete etnikumához is. És hát persze gyűjtőgenerálós pakliban is el lehet képzelni, ha úgy van, és általában úgy van. Mert ha eddig gondban voltál azzal, hogy felhúzod a lapokat, amiket inkább a gyűjtőbe generálnál, akkor itt a megoldás, hiszen Lucifernek egyedi módon nem a Semmibe kell dobni a lapokat a helyettesítéshez, hanem a gyűjtőbe. És bizony akár első körben megérkezhet varázspont befektetés nélkül, és betehet némi értékes alapot a gyűjtőnkbe. Nem beszélve arról, hogy egyből vissza is tud hozni valami masszívabb teremtést az alvilágból. Nem tűnik túl rossznak ez a bukott angyal.
Leira, a fertőzött
Azt hittétek megúsztátok Leirát? Elég nagy tévedés! Ariel, azaz Leira újabb felbukkanása amúgy is esedékes, hiszen mostanában indult útjára a mozikban a kis hableány legújabb film változata. Annyi, hogy amíg ott egy bőrpigment változáson esett át a főszereplő, addig a Túlélők Földjén nem a herceg találta meg a partra sodort sellőt, hanem a termikek. Aztán ez lett belőle. Maga a lap mechanika szempontjából hírhedt elődje nyomdokait követi, csak nem aktiválást kívánó dolgokra izgul, hanem inkább a (J) képességeket piszkálja meg egy kicsit. Persze ez sokkal ritkább jelenleg, illetve kétszínű is lett, így kapott egy kisebbecske második képességet is, afféle erősítést, ami lehetővé teszi, hogy a gyűjtőből visszavegyük és újra megtolhassuk. Ezek mellett opcionálisan csábíthat is egy 2-es költségű lényt, hogy biztosan ne ragadjon be a kártya.
Horváth Dávid
(Eddig 3608x nézték meg.)
Cookie/süti kezelés
Weboldalainkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk látogatóink részére. Tudjon meg többet...
OK